Rendszeres járat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ahogy járt kelt, ment, mendegélt egyszer csak egy sűrű, sötét erdőbe ért. De olyan sötét volt az, hogy az orráig sem látott. Vaktában tapogatózott előre. Kezét, arcát fölsértették az ágak. Ruháját tövisek szaggatták. De ő csak ment, elszántan ment előre.

Egy útkereszteződéshez ért.

Balra menjen vagy jobbra? Vagy forduljon jobbra?

Nem tudta.

Sem az egyik út, sem a másik nem látszott jobbnak.

Nem látott fényt, és annyira messze került mindenkitől, hogy hiába is kiáltott volna segítségért, nem hallotta volna senki.

Egyszer csak egy folyó partjára ért. Nagyon fáradt volt már, jártányi ereje sem maradt. Egy ladikot talált a parton, jobb híján belefeküdt.

A folyó sodra elkapta a csónakot, és vitte magával.

Az embernek jól esett a csönd, és kinyújtóztatta tagjait. De nem pihenhetett sokat, mert bizony a ladik öreg volt és ócska, eresztékein szivárgott be a víz. Lassan megtelt egészen, és elsüllyedt.

Az ember nem kapálózott, úszott az árral. Az ár pedig egyre gyorsabban vitte magával. A víz rohant. Zúgva, bőgve közeledett valami, amiről nem lehetett tudni, micsoda. Csak sejteni.

Hatalmas zuhataghoz közeledtek: ember és a folyó. Az óriás víztömeg hatalmas robajjal szakadt le a mélybe, magával rántva mindent és mindenkit, amit, és akit eddig a hátán hordott.

Az ember az utolsó pillanatban tudott megkapaszkodni valamiben. Egy faág volt. Erős kezével markolta az ágat, és ott csüngött a szakadék fölött. Csak habzó víz és vízpára mindenütt.

Egy kicsiny sziget volt a zúgó víz közepén, a szakadék legeslegszélén. Egyetlen fa nőtt azon a sziklán, ágai a mélység fölé nyúltak. Ennek a fának az ágát kapta el az utolsó pillanatban.

Nem is sziget volt az, csak egy kiálló szikla valójában. És a fa tövében egy apró manó kuporgott. Egy apró, gonosz manó.

-        Azt hiszed, megmenekültél?

-        Hát nem?

-        Csak játszik veled, látod. Lukas volt a csónak is.  Nem? Innen pedig nem vezet út sehová. Ez az út vége.

Aztán már nem értette a manó fecsegését, a víz zúgása elnyomott minden zajt. És akkor végre meghallotta a saját hangját.

-        A szigetet Isten teremtette. És semmit sem teremt értelmetlenül.

A hang belülről szólt a szívéből. Halk, de határozott hang volt.

Kimászott a sziklára.

-        Most meg mit akarsz? Azt hiszed, van értelme küzdeni? – hallotta a manó hangját, de nem figyelt rá.

Fölnézett az égre, és valahol a távolban egy piciny pontot fedezett föl. És a pont növekedett, és egy perc sem telt belé, a helikopter már ott lebegett, éppen a feje fölött.

Azért jött, hogy megnézze, nem rekedt-e valaki a szigeten.

Oldal: Rendszeres járat
Tündérmesék Rebekának - és más mesék - © 2008 - 2024 - angyalistoryk.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat