Szomorú mese

 

Gyönyörűen indult a nap. Az éjszakát alig észrevehetően váltotta fel a hajnal, egy aprócska fénysugár jutott át először a vastag felhő vattatakarón, és ahogy átjutott, körülnézett a világban. Tetszett neki, amit látott, a fák, a virágok, a madarak és a többi állat mind ébredezni kezdett.

Az egyik háztetőn egy fiatal fekete macska görbítette a hátát, borzolta a szőrét, nyújtózkodott, és ahogy a csöppnyi fénysugár megpihent lengedező farka legvégén, mintha vidáman kacsintott volna egyet.

A fénysugár tovább táncolt. Végigfutott a falakon, bekukkantott apró ablakokon, megcsillant tavak, szökőkutak víztükrén, amikor egy nyitott ajtót pillantott meg.

Egy szempillantás alatt besurrant a résen.

A házban egy vidám pékmester lakott, éppen az illatos mazsolás kalácsot szedte ki a kemencéből. Közben egy dalt dudorászott, csak úgy, a saját kedvére. Nem volt annak sem dallama, sem rímelő szövege, egyszerű dalocska volt, megformálatlanul jött egyenesen a pékmester szívéből.

 

Trallala trallala

Szép az idő.

Virrad a reggel,

Napocska felkel,

Sugara táncol

Ablakomon.

 

És valóban, a napsugár már az ablakon táncolt, onnét suhant át a teherautó csillogó dudájára. Ez a teherautó szállította a friss kalácsot a boltokba. A sofőr is megörült a napsugárnak, a reggelnek. Nagyot nyújtózkodott, mielőtt begyújtotta volna a motort. Ez volt az utolsó fuvar, utána hazamegy az otthonába, megreggelizik a család, majd biciklitúrára indul a fiával. A kisfiú régóta várja ezt a napot, jutalom is a kirándulás mindkettőjüknek a jó munkáért, a jó tanulásért.

A teherautó motorja barátságosan duruzsolt, mint egy öreg kályha téli estéken a meleg szobában. A kocsi meglódult, és falta a kilométereket a bolt felé, ahol már várták.

A napsugár végigfickándozott a csillogó pultokon, polcokon, palackokon, a várakozók kosarain és egy szőke kislány bájos buksiján.

Nem telt bele tíz perc sem, elfogyott a kalács az utolsó darabig. A legutolsót egy öreg anyóka vitte el. Kosara mélyére rejtette, pedig nem is volt abban a kosárban semmi más, csak a friss, puha mazsolás kalács. A nagymama nagyot sóhajtott, aztán nekiindult a hegytetőnek, a magányos apró ház felé, ahol imádott unokája még aludt a meleg paplan alatt. A néni meg-megállt pihenni egy-egy kaptatón, ilyenkor a huncut fénysugárt nézte, ami ott játszadozott, ott táncolt a lábai előtt egész úton. Messziről harangszót hozott a szél, és virágillat volt a levegőben.

A kis ház kicsi konyhájában nagymama fölszeletelte az illatos kalácsot, vajat kent rá, kakaót főzött, apró tálcára tette, és bevitte a kicsi szobácskába. Mosolyogva ült le unokája ágya szélére, nézte egy pillanatig, nem tudott betelni a látvánnyal, aztán halkan szólongatni kezdte.

- Jó reggelt, ébredj kincsem, itt a reggel.

Ám a kisunoka nem reagált.

A napsugár igyekezett segíteni, és huncut játékba kezdett a kislegény szempilláival. Mindhiába. A fiúcska összeszorította a szemeit és durcásan a fal felé fordult.

A nagymama gyöngéden rázogatni kezdte a gyermek vállait.

- Ébresztő lurkó! Hasadra süt a nap.

- Hagyj békén! Aludni akarok. - mondta a kisfiú, és dühösen felült az ágyban. A hirtelen mozdulattól a kicsi tálca megbillent, és a csésze a kakaóval és a kalács-szeletkék is mind, leestek a földre. Az anyóka hiába kapott utána.

- Mondtam, hogy hagyj aludni - kiáltotta az unoka mérgesen. - Most jól megjártad.

Azzal a fal felé fordult és aludt tovább.

A nagymama csendben összeszedte a tönkrement reggelit, az összetört bögre cserepeit, az elázott kalácsot, és kiment a szobából.

A napsugár még követte a konyhába, megsimogatta a szép, kedves, öreg arcot, aztán kiröppent az ablakon és végleg eltűnt a gomolygó, sűrűsödő felhők között.

Kisvártatva megindult az eső és zuhogott egész nap.

Még egy mese?

http://angyalistoryk.hupont.hu/14/a-manok-kincse

Oldal: Szomorú mese
Tündérmesék Rebekának - és más mesék - © 2008 - 2024 - angyalistoryk.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat